A Kis-Küküllő völgyétől É-ra nem igazán lehet fennsíkról beszélni, hiszen az egykori a piroklasztikum takarót a Kis-Küküllő forráságai, számos, viszonylag hasonló magasságú és lejtésű, többé-kevésbé lapos gerincre szabdalták. A Kis-Küküllő és a Juhod-patak között még K-Ny irányba fut a 12 km hosszú, 2,5 km szélességű, 1046 m-ről (Fábián-mező) 626 m-re eső (Gyertyános) gerinc, melyet közepe táján a Csuma hegyese (845 m) ural. A Fábián-mezőtől É-ra és ÉNy-ra már megváltozik a völgyközi felszínek irányultsága (a Szováta völgyéig ÉK-DNy irányúak), 1100-1200 m-ről esnek 600-700 m-re, 5-7 km hosszúságban. Ezek a piroklasztikum-sapkás hegygerincek tulajdonképpen már a Görgényi-havasok középső részének, a Mező-havas hegytömbjének képezik a hegylábait.

A Görgényi-havasok nagy kitörési központjainak nyugati peremén egykor szintén kiterjedt piroklasztikumos felszín alakult ki, ezt a Juhod, Meleg-Juhod, Síkbérc-, Sebes és Szováta-patakok, a Szakadáti-nyeregtől északra pedig a Kis- és Nagy-Nyárád, valamint a Görgény és mellékágaik alaposan felszabdalták. Az egykori plató 1200 m-es magasságokról lejt nyugat felé akár 900 m alá. A Cigle-mezőtől mintegy 15 km hosszan Ny-ra nyúló gerinc túlnyomórészt 1100 m fölött marad, de e szint szélessége csupán 1-2 km. Az Óbars-mezőnél az Orsovai-patak hátravágódásának köszönhetően ketté ágazik és ugyanakkor alacsonyodni is kezd a Kincsesfői-hegylábfelszín (akkumuláció piemont) felé, mely 550-600 m körül teremt kapcsolatot a Régeni-dombvidékhez tartozó Marostelki-dombsággal. A Görgény völgyétől É-ra az Észak-Görgényt az Idecsi-dombsággal egy viszonylag meredeken lejtő hegylábfelszín (piemont) köti össze, morfológiai és morfogenetikai hasonlóságot tükrözve a Felső-Maros-áttörés túloldalán emelkedő Kelemen-havasok és hegylába, a Kelemen-hegyalja térségével. A völgyszoros létrejötte előtt, minden bizonnyal egységes vulkáni takaró kötötte össze a Görgényi-havasok és Kelemen-havasok kitörési központjait, a folytonosságot az Erdélyi-medence felől a Maroshévíz-Gyergyói-medence felé hátravágódó Maros szakította meg (függetlenül attól, hogy a szoros létrejöttében az epigenetikus, antecedens vagy éppen a kaptációs jelleget emelnénk ki).