Részletek
Kategória: Erdélyből
Találatok: 4296

A Maros-szoros

írta: Nemes Ödön

Mint a hajdankor népeinek, nekünk is voltak Herkules oszlopaink. Miként amazoknak Herkules oszlopai a „világ végét" jelentették: úgy a mi székelyeink is a Kelemen havasban sok időn át egy oly gygászi határfalat láttak, mely bátran felkölthette amaz ókori fogalmat. Talán innen van, hogy a merész képzelet e felhőkbe vesző szirtek csúcsára helyezte az Isten trónusát, midőn egy messzire ellátszó fehér szirttömbet „Isten székének" neveztek el.


Volt idő, midőn Déda, e rengeteg havas lábainál elterülő szerény falu, a „ne tovább!" intő szózatát keltette fel s hogy ezt az igazi rómaiak is respektálták, onnan tudjuk, hogy Vécs felől jövő kőútjok itt végleg megszakad.


Még az erőtől duzzadó rómaiak sem mertek e szirtekkel birokra kelni, hogy utat nyissanak más, ismeretlen tájak felé, vagy mert talán hivék, hogy ezek is Herkules mennyboltot tartó oszlopai, melyeken túl a föld az óceánba vesz...


Türelmetlenül vártam azt az időt, midőn e sokat magasztalt természeti látványban gyönyörködhetem s habár képzetem ezer merész képet alkotott - szellemi alkotásaimat jóval felülmulta a való, mely megdöbbent, elragad és csodálatba ejt.


A tikkasztó völgy már mögöttünk maradt, midőn Dédán túl: Galanyánál üde fenyő-illat csapott felénk. Még egy kanyarulat, s kocsink a Maros szük nyílásába ért.


A vidék képe egyszerre teljesen megváltozott... A Maros szilaj vize közetlen közelünkbe tolakodik s hullámai a kövekből szegélyezett útat és a magasból alázuhant szirttömböket csapdossák, miközben a tajtékzó víztömeg tompa morajjal bukik alább... alább...


Nagyszerű természeti látvány! Egy derékon ketté szaggatott szirtóriás, melynek bordái szédítő magasságba nyúlnak fel. Jobbra, balra, a merre csak nézünk, a legfestőibb képek tűnnek föl. Itt egy hatalmas trachyt-fal, amott egy óriási dómhoz hasonló szirttömeg száz meg száz kisebb-nagyobb tornyával; majd a legbizarrabb alakzatai által csodálatra keltő tájrészletek, tátongó barlangok, szűk hegynyilások zajos vízeséseikkel és sötét fenyveseikkel tárulnak elénk. Elfásult szívnek kell annak lennie mely a természet ennyi szépségén föl nem melegszik s e nagyszerű alkotások előtt közönyös marad s nem érzi át a természet géniuszának költészetét.


És e fenséges vidék mérhetlen idők óta majdnem megközelithetlen volt, legfölebb egy-egy elszánt lélek hatolt e rengetegbe, hol szirtről-szirtre kapaszkodva gázolt át a tajtékzó vizén.


Most e szűk völgyen át pompás kocsi-út vezet. És e keskeny út e vadregényes vidéket egyszersmind a czivilizácziónak is feltárta. Evek hosszú során át tartott a nagy munka, míg e hatvan kilóméternyi út elkészült, míg azt a védőtöltések által oly karba helyezték, hogy az a Maros romboló árjainak ellenállhat. De e szilaj folyótól kár volna az érdemet eltagadni! Nagy szolgálatot tesz ez a fakereskedésnek, mely nélkül a felvidék éhen halhatna.


Minden tavasszal ezrekre menő tutaj úszik le itt hogy boronával, deszkával és zsindellyel elárassza az országot. Kezdetben - természetesen - ez is nehezen ment s Vig Mihály uram, az első kisérlettevő szomorú véget ért s azt a követ, mely Galanyánál vesztét okozta, ma is mint Vig Mihály kövét mutogatják.


Azóta sok minden megváltozott; a Maros is mind szabadabb útat tör magának s minden kis zugban új élet pezsdül. Telep után ujabb és ujabb telepet találunk, sőt már Ratosnya kis falu számba megy.


Elragadóan gyönyörű kis hely ez. A térségen épült s 40-50 házból Ratosnyán túl a völgy hirtelen összeszorul s szoros jellegűvé válik, úgy hogy Kóbornál és Szerecsennél közetlenül a szirtek alatt haladunk el, sőt azok itt-ott egészen az út fölé hajolnak.

Illusztráció: Szerecsen. Álló telep felett büszkén emeli fel fejét a Lisztes, melynek fehér, csipkézett szirtjei várromokhoz hasonlítanak.

A sok szép tájrészlet között a Szerecsen az, mely szirtjeinek óriási méretei és alakzatai által leginkább megragadott. Gyönyörü, impozáns kép, teljesen méltó Normánn művészi ecsetére.

Illusztráció

Palota-Ilva

Minél feljebb haladunk, a fenyő mind több tért foglal s már a Szerecsen szirtormát is sudár fenyők koszorúzzák, míg az átellenes hegyvonalat sürü erdők borítják, melyeknek rengetegeiben a medve kedvelt otthont talál.


Szalárd, Melegviz, Lostyon, Templompatak mind megannyi igéző pont e vonalon; de mindezeket festőiségben jóval felülmúlja a bájos Palota-llva. Az üdeség kelleme tölt itt be mindent. Üde, tiszta itt a lég, a dús növényzet s a táj mosolygó tükre: a Maros és Ilva eleven vize. Az alig ötven méternyire összeszorult völgyben épült kis telep igen kellemes benyomást gyakorol az utazóra s örömmel vesszük igénybe a csinos vendégfogadót, hol ha úgy tetszik, kényelmesen meghálhatunk s még az a gondolat sem nyugtalaníthat, hogy valamely bocskoros Athanáz reánk üt, mivel a csárda közelében ott őrködnek az éber csendőrök, kik mióta itt állandó tanyát nyertek, e vidék rablóromantikája teljesen kiveszett.


A ki a hegyi kirándulások kedvelője, az Ilva vizén fel, a Kelemenhavas szebbnél-szebb pontjaihoz juthat, mint a Pietroszul, Cseka, Istenszéke, Bradu-csont és még annyi sok szirtóriáshoz. Ez utóbbi közelében egy kristálytiszta kis tengerszemre találunk.


Ilváról az út a kitágult völgyön Topliczára, majd Borszék és Gy.-Szent-Miklósra visz, miközben nem egy gyönyörű tájrészlet köti le figyelmünket és a merre elhaladunk elmondhatjuk Körnerrel, hogy : „Az ősidők hatalmas alakjai a ti pompátokban még fenállanak!"