A Görgényi-havasokat, mint majdnem minden hegyi területet, ősidőktől fogva favágó, szénégető, állattenyésztő népesség lakta. Szükségszerűen ismerniük kellett a területet, így tőlük maradtak ránk a legelők, mezők, patakok, völgyek, sziklák, csúcsok, a különleges természeti alakzatok, képződmények elnevezései, az általuk kitaposott utakat és az ösvényeik egy részét járjuk ma is.
A Küküllők mentén elterülő Sóvidéken már a római korban elkezdődött a só kitermelése melyet később a „Só Útján” szállítottak Székelyföldre. A későbbiekben ez a terület kincstári birtokká vált, melyet a Rapsóné-, Firtos- Tartód-várakból vigyáztak.
Az 1800-as évektől, a Bánffy, Teleki, Rhédey, Kemény és Rákóczi főúri családok idejében – akiké az erdők nagy része volt – fellendült, iparosodott a fakitermelés, fűrésztelepek létesültek a Maros és a Görgény völgyében is, és ekkor váltak divatossá a vadászatok.
Ezen a vidéken turizmusról az 1891-ben megalakult Erdélyi Kárpát-Egyesület és egy szász turistakör létrejötte után beszélhetünk. A XX. század elején megépült a Dédát Maroshévízzel összekötő vasút, ami hozzájárult a turizmus további fejlődéséhez, a fakitermelést szolgáló kisvasutak pedig elérhetőbbé tették a havasok távolabbi pontjait.
A táj festői szépsége, történelme, lakóinak élete több írót, költőt (Wass Albert, Kemény János, Áprily Lajos, Antalffy Endre) és neves festőt (Fekete Zsolt, Gyenes Tibor, Gámenczy Zoltán) ihletett meg.
Említésre méltóak az EKE Mátyás túrái, melyek a következő pontokat érintették: Hévíz – Hosszúhát – Fancsaltető - Szalárdtelep; Szováta – Mező-havas – Cseresznyés-tető, ugyancsak ők voltak azok, akik a fürdőket (Korond, Szováta, Parajd) népszerűsítették.
1947 után, a kommunista hatalom emberei előszeretettel vadásztak e vidéken és gátolták a turizmus előfeltételeinek kialakulását. Megszüntették az EKÉ-t, ennek tagjai a különböző vállalatok turistaköreibe csoportosulva folytatták a természetjárást. 1991-ben a régi tagok és a marosvásárhelyi természetjárók újraalakították az Erdélyi Kárpát-Egyesület marosvásárhelyi osztályát, később, élve a civil társadalom adta lehetőségekkel, több természetjárással-védelemmel foglalkozó egyesület alakult: Focus Eco Center, Kelemen Turistakőr, Milvus Csoport, Outward Bound, Perpetuum Mobile, Pro Biciclo Urbo, Rhododendhron. Ezek tagsága a szűkös erőforrásaik függvényében megpróbálták felújítani a nagyon rossz állapotban levő turistajelzéseket, járhatóbbá tenni az utakat, illetve újak kiépítését.
2005-ben a Maros Megyei Tanács határozatával, támogatásával megalakult a Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat, melynek feladatkörében szerepel a túraútvonalak karbantartása is. Három év alatt az EKÉ-sekkel és Perpetuum Mobile-sokkal közösen sikerült több mint húsz jártabb (északi, illetve Szováta környéki) utat felújítani, újra jelezni. A Maroshévízi Hegyimentők feljavítottak három ösvényt, a gyergyói oldalon is megújult két útvonal, de sajnos a hegység területén még számtalan rég, illetve alig járt, követhetetlen ösvény van. Jó pár, helyenként felesleges, a kommunista évek alatt fejetlenül tervezett és részlegesen kivitelezett túraútvonalat nem jelölünk, e miatt megtörténhet, hogy a könyvben, térképen nem szereplő régi, kopott jelzésre találunk kirándulásaink alatt. Sajnos a jelenlegi gazdasági viszonyok között nincs lehetőség menedékházak építésére, ezeknek a teljes hiánya szűkíti e vidék megismerését.
Tündérkertünk e „vadromantikus” szegletének szépségei, a különböző betegségeket gyógyító fürdők, a sóvidéki népművészet (korondi fazekasság, szőttesek) fellendítették a falu- és hegyi-turizmust, de sajnos jó pár helyen a hegyjárást nem pártolják, például Szováta, Mezőhavas környékén, ahol az erdők visszakerültek magánkézbe – innen ki akarják tiltani a turistákat –, míg a Gyergyói-medence szélén teljes (magánkézbe visszakerült) hegyoldalakat kopaszítottak le, jelzésekkel együtt.
Az első (részletesebb, a Görgényi-havasokról szóló) leírások között található Orbán Balázs: „A Székelyföld leírása”, és az EKE által (1900-ban) megjelentetett „Erdélyi Kalauz”.
Az 1972-ben megjelent – több szerző által írt – Maros Megyei Kalauzban („Ghid Mureş”) vannak először részletesen ismertetve a túraútvonalak, majd 1998-ban Torjai Rácz Zoltán írt a hegységről és a 2002-ben megjelent „Erdélyi túrák” kötetben találunk rövid összefoglalót e Havasról (is).
