Részletek

Írta: Böjthe-Beyer Barna

Kategória: várak

Megjelent: 2017. augusztus 12.

Találatok: 6277

Szászrégentől északkeletre, 7 km-re, a Görgényi-havasok nyugati lábánál, a Maros bal partján fekszik Alsóidecs (Ideciu de Jos) község. A falutól keletre lévő, 596 méteres magaslaton feküdt hajdan Idecs vára.
A várat egy vitatott adat szerint már 1228-ban említik. Valószínűbb azonban, hogy felépítése a 13. század elején történt. Tomaj nembéli Dénes fia Tamás, a Losonciak őse emeltette a régeni uradalomban. A vár rövid ideig állt fenn, a tartományúri harcok során Engel Pál szerint még 1321 előtt elpusztult. Mások (Fügedi Erik, Csánki Dezső) úgy vélik, hogy utolsó említése 1325-ből való.
Az elnyújtott háromszög alakú vár platójának kelet-nyugati irányú hossza 50 méter. Észak-déli irányú szélessége a keleti oldalon 10 méter, a nyugati oldalon 18 méter. A várat a Várhegy gerincétől a keleti oldalon egy mesterséges árokkal választották le. A vár területét minden oldalról árok és annak külső oldalán sánc védte, melyek ma is jól láthatók. A nyugati oldalt az említett árkon és sáncon kívül egy attól alacsonyabb szinten még egy mesterséges árok és sánc veszi körül. A vár területén több helyen gödrök és beásások nyomai látszanak. A legjelentősebb falmaradvány a vár közepe táján egy kb. 8 m x 8 m-es épület - talán torony - félig kiásott romja. Az említett épület kőfalának vastagsága a látható részeken eléri az 1 métert.

Részletes leírás térképekkel, fényképekkel.

Források:
Engel Pál: Magyar középkori adattár. Magyarország világi archontológiája. Arcanum CD.
Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Bp. 1977. 145.

Részletek

Írta: Böjthe-Beyer Barna

Kategória: várak

Megjelent: 2017. augusztus 12.

Találatok: 8479

Székelyudvarhelytől kb. 30 km-re É-ra, a Görgényi-hegység DNy-i végződésének lejtőin eredő Nagy-Küküllő forrásvidékén, a 19. század végén kialakuló Székelyvarság (Vărşag) település Ny-i szélén, 848 m magas hegy csúcsán állnak Tartód várának romjai.
A Székelyudvarhelyből Zetelakán át a Libán-hágó felé vezető 138-as útból Zeteváralja után meglehetősen rossz minőségű közút ágazik el Székelyvarság felé, mely Hargita megye legnagyobb kiterjedésű szórványtelepülése. E település tulajdonképpen több kisebb szórványból álló tanyabokor, mely kb. 77 km2-nyi területen van szétszóródva. A falu déli szélén kanyargó út a központ (Centru) felé jobbra fordul, a várba vezető út azonban balra átvezet a Nagy-Küküllő hídján, majd annak partja mentén halad Ny-i, majd ÉNy-i irányban. Ezen a meglepően jó minőségű erdei úton 4,5 km-t megtéve a Várhegy alá érkezünk, melyre a kék jelzés vezet fel. A Nagy-Küküllő és a Tartód-patak jobbparti összefolyásánál álló, meredek oldalú hegyfokot lábától a tetejéig sűrű fenyves borítja. A hegyoldalba felkapaszkodva, kb. fél óra alatt a romokhoz érünk.

Tartód váráról sajnos nem maradtak fenn történeti adatok. A kutatások szerint Tartód tagja volt annak a gyepűvédelmi rendszernek, amelyhez Budvár, Kustaly, Firtos és Rapsonné vára is tartozott. E várláncolatot a feudális magyar királyság a 11. század végén, a 12. század elején építette ki a keleti szteppei népek feltartóztatására. A kunok zsákmányoló hadjáratai, melyek 1091-ben súlyos pusztítást okoztak az országban, részben a Kelet-Erdélyben létesített védővonalnak köszönhetően kerülték el a továbbiakban hazánkat. A belső gyepűsávnak a Keleti-Kárpátok legmagasabb oromvonaláig tolása miatt, minden bizonnyal az 1166. évi egyesült bizánci-kun-vlach támadás hatására a felsorolt várakhoz fűződő védelmi vonalat föladták, helyesebben keletebbre telepítették. Ezután az erdőrengeteg ismét birtokba vette e határvárakat, az építmények rövidesen romlásnak indultak...
Tartód erődítményében az 1960-as években Ferenczi István és Ferenczi Géza végzett régészeti kutatásokat.

A Tartód völgyében a nyeregre s azon a vártetőre kapaszkodó középkori út nyomai itt-ott halványan még most is fölismerhetők. A hegytető keskeny, kevés harcossal is kitűnően védhető hegynyereggel csatlakozik a Putna-hágóhoz is terjedő fennsík tőle északra húzódó részéhez. Noha a várat nem telepítették uralkodó magaslatra, stratégiai elhelyezkedése mégis kitűnő. A hegyen egy 75 x 37 m-es ovális, nyitott falgyűrű maradványai láthatók. A kőfalas erősség alaprajza szigorúan alkalmazkodik a hosszanti körvonalú tetőcske idomához.

A keleti és nyugati várfalszakasz egyenes futású, végződései félkörösen kanyarodnak. A csigavonalban haladó falvonulat két vége a DK-i oldalon 6 m széles, falszoros-szerű bejáratot képez. A bejáratot mesterséges terepszűkület (töltés) védte. A hegy platója 4-5 m-el emelkedik a fal alapozási szintje fölé, peremén igen bizonytalanul jelentkező sáncmaradvány (?) figyelhető meg. A falon belül épület nyoma nem került elő, sőt, az ÉNy-i részen feltételezett négyzetes torony léte sem igazolódott. A várfalat helyben termelt, szabálytalan, faragatlan andezittömbökből, kevés habarccsal rakták. A fal vastagsága, szélessége egyenlőtlen. A hosszabb K-i oldalon 1,6-1,7 m, a DK-i oldalon viszont eléri a 2 m-t. A DK-i oldalon mindkét fal szabályos rakatú, szabályos felülettel záródik. A falat bizonyos szakaszokon a szálában álló sziklafelületre építették. Máshelyütt 40-50 cm mély, fal-szélességű alapozási árkot ástak a kőzet málladékába.

A feltáráskor néhány rögtönzött tűzhely maradványa került napvilágra, valamint az erősség déli végének közelében, a fal mellett, azon belül jól követhető járószinten néhány vastag falú korongolt, égetett agyagedény töredékét és 11-13. századi fazéktöredékeket találtak. A feltárás során pusztulási (égési) nyomokra nem bukkantak. Eszerint a valószínűleg már rendeltetését vesztett, használatlanul maradt, romlásnak indult építményt fölhagyták...

Részletes leírás térképekkel, fényképekkel.

Források:
Ferenczi István: Sóvidéki várainkról. Korond. 1994. 46-53, 78, 81, 101-108.
Benkő Elek: Kelet Erdély "korai" kővárai. Castrum Bene. 1989. 69.
Ferenczi Géza - Ferenczi István: A kora középkori kelet-erdélyi mészhabarcskötésű várak kérdéséhez (I. közlemény). ACTA. 1997. Sepsiszentgyörgy 1998. 204-209.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I. Pest. 1868. 131-133.
Vofkori László: A székelyföldi gyepűk történeti földrajzi adataiból. In.: Frisnyák S. - Csihák Gy. szerk.: Gyepűk, várak, erődítmények és egyéb honvédelmi létesítmények a Kárpát-medencében. Nyíregyháza - Zürich, 2004. 28-29.

Részletek

Írta: Böjthe-Beyer Barna

Kategória: várak

Megjelent: 2017. augusztus 12.

Találatok: 7009

Görgényszentimre - Görgény vára

Leírása:
A Maros folyó felső szakaszának völgyétől K-i irányban, a Görgényi havasok között egy 500 méter magas hegytetőn emelkedik Görgény várának maradványa. Az 1708-as lerombolása óta a természet visszahódította a háromhektáros középkori erősség területét, melyen Soós Zoltán marosvásárhelyi régész vezetésével kisebb mértékű kutatásokat végeztek a 2003. és 2004. esztendőkben. A napvilágra került eredmények alapján kijelenthetjük, hogy a Várhegyre vezető szerpentines út három egymást követő kapun keresztül vezetett el a XIV. századi korai vármaghoz, ami az erődítmény közepén lévő kisebb platón emelkedett. A négyzet alaprajzú erősség kapuját nevezték a korabeli források Ó-kapunak. Hunyadi János erdélyi vajda birtoklása idejére tehetőek a további bővítések, ami a középső és alsókapu, illetve az azokat összekötő falszoros {„Zwinger"} létrejöttét jelentette. A vár fennsíkjának É-i részén mélyítették a talajba a 14 méter mély és 3,8 méter széles, négyzet alakú ciszternát. Az utolsó ostrom és a későbbi bontások miatt semmiféle épület nem látható a területen, csupán a meredek hegyoldalt övező várfalak illetve néhány XIV. - XV. századi torony csonkja észlelhet a sűrű aljnövényzetben. Az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem parancsára végzett 1639-es építkezések során, a D-i oldalon ágyúteraszt létesítettek, ami a Várhegy alatti völgyet tartotta ellenőrzése alatt, míg É-felé egy kazamatás bástyát húztak fel. Ennek a korszerű védőműnek feladatául a szemközti, magasabbra emelkedő Szőlőhegyen esetlegesen felállított ellenséges ostromló tüzérség megsemmisítését szabták meg. A bástyát kívülről mély szárazárokkal és az abból kinyert földjéből emelt sánccal is körülvették, ami golyófogóként védte a kőfalat.
A feltárások során napvilágra kerültek az 1708-as ostrom során a várba csapódó vas ágyúgolyók darabjai, majd a földrétegekből egyre korábbi leletek kerültek elő. Így kőműves csákány, kerámiatöredékek, számszeríj hegyek, valamint az egykori konyha területén talált állatcsontok illusztrálják a várbeli életet.

Története:
Görgény várát az ország területét darabokra szaggató tartományurak legyőzése utáni időszakban építették fel Anjou Károly király parancsára. A következőkben a Görgényi havasok vidékén lévő huszonnégy település és egy mezőváros birtokközpontjául szolgált, de az itt állomásozó királyi helyőrség vámoltatta meg a tíz kilométerre, a Maros folyó völgyében a moldvai fejedelemség felé haladó kereskedőket is. Görgény első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1358-ból való. A lengyel származású Jagello I. Ulászló király a legfőbb párthívének számító Hunyadi János erdélyi vajdának adományozta 1443-ban. Két esztendő múltán már társvajdája, Újlaki Miklós mondja a magáénak, mint honorbirtokot. Mivel az erdélyi vajda méltósága együtt járt a székely ispáni hivatallal, annak szolgálati ideje alatt megkapta a váruradalomhoz tartozó földesúri járandóságokat is. V. László király örökbirtokként 1453-ban Hunyadi János volt kormányzónak adományozta. Tőle kisebbik fia, Mátyás örökölte meg. Így lett Hunyadi Mátyás 1458-as trónra lépte után a vár királyi erősség, falai között általában a székely ispán tartotta szállását. 1459-ből ismert Lábatlani László székely ispán oklevele, aki az erődítményben keltezte iratát. A XVI. század folyamán is a székely ispánok szolgálati birtokát képezte. 1540. végén a Habsburg-párti Maylád István főkapitány vette ostrom alá az erődítményt. Szapolyai János király nászajándékul adományozta a lengyel származású feleségének, Izabella királynénak. Az úrnő is építtethetett a hegyi sasfészekben, mert címeres emléktábláját az 1652-es összeírás során még látták a vár falában, ami azonban az 1960-as években eltűnt onnan. 1570-től a függetlenné váló Erdélyi fejedelemséghez tartozott, felruházták több gazdasági jellegű feladattal a birtokához tartozó helyiségeket, mint például a jól jövedelmező papírgyártással {1660-tól kezdve}. Ehhez csatlakozott később egy üveg és kőedénygyár is. Mivel a Görgényi havasok sűrű rengetegei vadban bővelkedtek, kedvelt vadászterületnek számított az erdélyi fejedelmek számára, akik sűrűn megfordultak falai között. A súlyosan megbetegedett János Zsigmond választott magyar királyt, Erdély urát is innen szállították Gyulafehérvárra, ahol 1571. március 14.-én hunyt el. Birtokolta még Hagymási Kristóf kancellár is, akitől a fele uradalmat Kovacsóczy Farkas nemes úr vette zálogba. Mivel mindketten részt vettek a Báthory Zsigmond fejedelem osztrák-pártjával szembenálló török-pártban, az uralkodó utasítására elfogatták és kivégezték őket. A fejedelmi Kamara kezelésébe került várbirtokot 1595-ben Bocskai Istvánnak adományozták, akinek 1606-os halála után ismét a Kamara kezelésébe jutott. Természetesen a gazdasági feladatok mellett elsősorban hadászati szerepet játszott a görgényi vár. A Habsburg császár és király ellenőrizte Magyarország felől várható támadások kivédésére a XVII. században jelentősebb mértékben megerődítették, korszerű ágyúállásokkal látták el. A korabeli feljegyzések szerint az utolsó hadi munkálatokra I. Rákóczi György erdélyi fejedelem adott utasítást 1639-ben. Két esztendőn át folytatódtak az építkezések, amihez háromezer szekérnyi követ használtak fel. Ekkoriban emelték a görgényszentimrei várkastélyt is. 1652-ből ismert egy igen részletes inventárium {várleltár} ami alapján képet alkothatunk az elpusztult épületekről is. Barcsay Ákos erdélyi fejedelem a várba menekülve, belátta helyzete tarthatatlanságát és 1660. december 31.-én lemondott a trónusáról. Mivel azonban a titokban a törökkel mégis folytatott tárgyalásokat, a következő esztendőben Kemény János fejedelem elfogatta és kivégeztette testvérével együtt. Az utolsó hadi cselekmények a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején történtek a falai között. A kurucok már 1703. végén megszállták, de a vesztes zsibói csata után kénytelek kiüríteni 1705. novemberében. A következő esztendő tavaszán ismét a felkelő kezére került. A Habsburg csapatok fokozatos előrenyomulása során Rabutin generális vette ostrom alá 1707. októberében. A kuruc helyőrség vitézül tartotta magát öt hónapon át az erős ágyúzás dacára is. Miután azonban Rátoni István várkapitány elesett, a súlyos élelmiszerhiánnyal küszködő védősereg maradéka 1708. március 10.-én éjszaka kirohanva a rommá lőtt erődítményből, áttört az ostromzáron és elmenekült a hegyekbe. A bevonuló császári sereg aztán lerombolta a még álló védőműveket is. A pusztulásnak indult, gazdátlan romok jelentős részét a XVIII. - XIX. században lebontották és elszállították a görgényszentimrei kastély bővítésének munkálataihoz. Régészeti feltárása 2003. - 2004.-ben Soós Zoltán marosvásárhelyi régész vezetésével kezdődött el, de a háromhektáros területnek még jelentős részei várnak kutatásra.

Részletes leírás térképekkel, fényképekkel.

Irodalom:
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996}--------------------------------------- 321. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}------------------------ 89. old.
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia a Zsigmond korban {1977}-------------------------- 114. old.
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII. - XIV. századi Magyarországon {1977}---------------- 138. old.
B. Nagy Margit: Várak, kastélyok, udvarházak {1973} ---------------------------------- 95.-- 111. old.
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} ---------------------------------------- 306.-- 309. old.
Kőváry László: Erdély régiségei {1892, hasonmás} ------------------------------------- 176.-- 180. old.
Castrum Bene Hírlevél {2005 / 1. szám} --------------------------------------------------- 91.-- 95. old.
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. {1983}------------------------------------------ 434. old.

Részletek

Írta: Böjthe-Beyer Barna

Kategória: várak

Megjelent: 2017. augusztus 12.

Találatok: 7538

Az egykor Maros-Torda vármegyében fekvő, fürdőjéről nevezetes Szováta településtől K-re fekvő Illyésmező (Ilieşi) közelében található Rabsonné vára.

A Szovátából induló "kék háromszög" jelzést követve rossz minőségű közúton 2 km megtétele után Illyésmező faluba érünk, majd azon áthaladva, a jelzés nyomán K felé haladunk. Ezután 3 km-t teszünk meg a Juhod-patak mentén. Utunk vége felé "kék kereszt" turistajelzés ágazik el jobbra, és vezet föl a mellettünk magasodó 952 m magas Vártetőre, a romokhoz.

A várrom másik megközelítési módja: Parajdot a 13B műúton K-i irányban elhagyva, a Kis-Küküllő völgyében felfelé haladva, az 5. kilométerkőnél autónkat a parkolóban hagyjuk. A műúttól balra kanyarodva, a hegyi kaszálókat átszelő, kaptatós mezei úton kis nyeregbe érkezünk: ez az un. "Várkapu" vagy "Várnyak". Az elénk táruló sziklaalakzat a Rapsonné köve (905 m, 2,5 km-re a műúttól). Az előttünk meredező Vártetőn állt egykor a vár, amit DK felől érdemes megmászni.

A várról okleveles források nem maradtak fenn. A kutatók szerint az Árpád-korban emelték a 11-12. század fordulója körül. Ebben az időszakban az Erdélyi-medencét keletről és délről szegélyező mészhabarcsos kötésű, kőfalas várak sorát építették a Keleti-Kárpátok és az Erdélyi-havasok ("Déli-Kárpátok") belső hegyvonulatai, magaslatai előterében. Rabsonné vára az erdélyi határvédelmi rendszer tagjaként a bucsini átjáró őrzését látta el Firtos várával együtt. Pusztulásának ideje bizonytalan, az Árpád-kor végét már aligha érte meg.

A Székelyudvarhelyi Múzeum által kezdeményezve 1974 kora nyarán Ferenczi István vezetésével ásatások folytak a várban.
A 82 m hosszú, 46-48 m széles, tulajdonképpeni vártető mind északon, mind délen nagy fáradtsággal megmászható oldallal ereszkedik a környező völgyek felé. A déli oldal utolsó, nyugati harmada, valamint a nyugati oldal sziklafallal zárul. Az egykor leginkább veszélyeztetett keleti hegynyakon 2,5 m-nél mélyebbre nemigen ásott, 6 m hosszú védőárok húzódik.

A nem túlságosan terjedelmes vártető hadászati és harcászati előnyeit alaposan kihasználó erősség hossza a keleti faltól a nyugatiig 115 m, szélessége 41 m körüli. Szélesebb keleti felében többé-kevésbé szabályos négyszögnek indul, de az északi fal kb. 51, a déli pedig csaknem 37 m-es futás után szabályos rakattal zárul. Az északi és a déli fal bizonyos távolságon túli megszűntének sajátságos volta részben a tetőcske nyugati felének természet adta jobb védhetőségével, részben talán elkeskenyedésével magyarázható. A déli falrész nyugati végződésétől mért 72-76 m-nyi távolságra azonban végein szabályos falrakattal záruló, külső kerületén kb. 30 m hosszú, félkörívben "kikülönített" falszakasz akadályozta a Rabsonné sziklája felőli, oldalozva viszonylag könnyebb felhatolási lehetőséget. Az 1,8 - 2 m vastag várfalak nagyobb andezittömbökből, sok habarccsal készültek.
Orbán B. nézetével szemben a vár bejáratát az északkeleti sarokban találták meg a régészek. A keleti falszakasz előtt, a keskeny sziklanyeregből vezetett az út a kapuhoz. Az ásatási szelvénnyel két helyütt is átmetszett útmaradványt, mint kiderült, egyszerűen a menedékes lejtőbe vágták.

Az Orbán B. által az erősség DK-i sarkában látni vélt "zömtorony" - állítólagos - északi és nyugati "falát" is megkutatták. A szikláig hatoló, 1,5 m mély átmetszéskor tapasztaltak bizonyítják: azok egyáltalán nem falak, hanem két, körívükkel csaknem érintkező, régi keletű, nagyobb méretű kincskereső gödör töltésszerű választó közei; anyaguk kővel vegyes föld.

Orbán B. vélekedése a "kút" vagy víztartó medence tekintetében sem bizonyult helyesnek. Ez a mélyedés nagyon régi, egyszerű kincskereső gödör. Se béllete, se más, kútra emlékeztető jellege nincs.

A feltárás során napvilágra jutott fazéktöredékek javarésze a 11. század végére, a 12. századra keltezhető. Egy középkori, rézlemezből készült üst maradványa is előkerült.

A vár belsejében kőépület maradványaira nem leltek. Az ásatás közben felszínre bukkant, csekély mennyiségű, pelyvanyomos, olykor szinte salakossá égett szuvatrög alapján ítélve az őrség a kerítőfalon belül felállított, mohával, pelyvás sárral betömködött nyílású kéregsátrakban, vagy inkább durván összerótt boronaházakban tanyázhatott.

Rabsonné-vára kapujában és a vár belterületén határozott égésnyomokat, elszenesedett gerendákat figyeltek meg az ásatók. Ez a jelenség valószínűleg egy ellenséges támadás okozta tűzvészhez kapcsolható. A vár végromlásának pontos idejét azonban nem sikerült megállapítani.

Részletes leírás térképekkel, fényképekkel.

Források:
Ferenczi István: Sóvidéki várainkról. Korond. 1994. 32-45, 83, 99-100.
Benkő Elek: Kelet Erdély "korai" kővárai. Castrum Bene. 1989. 69.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve. I. Bp. 1998. 307-309.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I. Pest. 1868. 136-139.

/Karczag Ákos/