Akárcsak a Hargita, a Görgényi-havasok is annak a több ezer km hosszan elnyúló vulkáni hegycsoportnak a részét képezi, amely a Kárpátok belső oldalán a Duna-kanyartól majdnem a Kárpát-kanyarig húzódik.

Ennek a hegyláncnak a tagjai megtalálhatók Észak-Magyarországon, Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben egyaránt. Magyarországon a belső-kárpáti, miocén korú, vulkáni eredetű hegységei közé tartoznak a Dunazug-vulkánroncs, a Börzsöny, Cserhát, Mátra és a Tokaji-hegység, ezekhez tartozik még Bükkaljai-tufatakaróroncs és a Szerencsi-dombság, és néhány olyan lakkolit, mint a nógrádi Karancs és Sátoros (Székely 1997: 68, 18. ábra; Magyarország atlasza 1999: 20-21.). Szlovákia területén az Északnyugati-Kárpátok legbelső, legdélibb részét képező vulkáni övezet két vonulatra tagolódik, a külsőhöz a Madaras-, Újbányai-, Körmöci-, Selmeci-hegység és a Jávoros, a belsőt viszont a már említett észak-magyarországi hegységek alkotják. A két vonulatot köti össze a Tokaj-Eperjesi-hegység, melynek magyarországi részét Zempléni-hegység néven is emlegetik, a szlovákiai részt viszont Szalánci-hegységnek (Magyarország atlasza 1999: 4-5.). A vulkáni vonulat folytatódik az Északkeleti-Kárpátokban is, Kelet-Szlovákiában ide tartozik a Vihorlát, Ukrajna Kárpátontúli Területén (Kárpátalján) pedig a Szinyák, a Borló és Nagyszőlősi-hegység. A Tisza forrásvidéke, a Máramarosi-medencével részben már átnyúlik Románia területére, így a történelmi Máramarost az Avas, Kőhát, Gutin, Lápos és részben a Cibles zárja el Szatmár vidékétől és Észak-Erdélytől. Igaz, hogy a Borgói-havasokban is találunk vulkáni eredetű „magurákat", de a kelet-erdélyi vulkáni vonulat, azaz a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulata igazából a Kelemen-havasokkal kezdődik, a Görgényi-havasokkal és a Hargitával folytatódik és a Csomád-Büdös-hegycsoporttal zárul.